Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Darvas Róbert
2021. június 8.

A kártyák mesélnek: A mentő tízes – Segít a Káró Tízes

Mint már annyiszor, ismét szorult helyzetbe kerültem. Fűhöz-fához fordultam, legvégül Norma Norbert barátommal találkoztam.
– Egy tízes elég lesz? – kérdezte ő.
– Elég – feleltem, és ő diszkréten egy borítékot csúsztatott kezembe, melyet zsebre vágtam és csak otthon nyitottam ki. A káró tízes volt a borítékban. Ilyenek az én Norma barátom tréfái! Mondhatom, a csalódás kellemetlen volt és dühömben a papírkosárba akartam dobni a kártyát, de az megszólalt:
– Ne bánts, Róbert, kegyelmezz! Egyszer még én is segíthetek neked.
– Ugyan már hogy segíthetnél te nekem? Talán elfogadnak házbér fejében?
– Ezt éppen nem ígérhetem, de elmondhatom azt az esetet, amikor a felvevőjátékost nagy bajában segítettem meg.
Nagyiván Gábor
2021. június 5.

A bridzsklubok Rolls-Royce-a – Budai Bridzs Klub

Bő egy évvel ezelőtt, 2020. június tájékán, amikor a járvány hulláma kicsit alábbhagyott, a Hegyalja úti Budai Bridzs Klub az elsők között tárta ki kapuit a klubjátékosok előtt. Ezt az eseményt annak idején a Bridzsélet is megörökítette, azaz lapunk interjúval és részletes beszámolóval jelentkezett, főleg abból a célból, hogy a klub milyen óvintézkedéseket vezetett be a megbetegedések elkerülése végett. Talán nem sokan gondolták akkor, hogy a pandémia ilyen sokáig tart, és a bridzsezők életéből az élő játék jó néhány hónapig ismét hiányozni fog. Nagy örömmel jelentjük, hogy megint aktuális az „igazi”, hús-vér bridzs, mert a Budai Bridzs Klubban újra lehet játszani. Azon nyomban fel is kerestük a klubot, hogy első kézből tájékoztassuk az olvasókat a helyzetről.
Nagyiván Gábor
2021. június 2.

Talán Egyszer Vége Ennek Csapatbajnokság, 8. játéknap

Az Oázis szakaszban négy csapat maradt állva a végső győzelem reményében bízva a TEVE Csapatbajnokság 8. játéknapján: a Lowell, a P-T, a Lego és a Bárczy-Szeged. A csoport többi mérkőzésén az 5–32. helyekért folyt a küzdelem. A Délibáb csoportban ismét dán ültetési rendszer szerint játszották a rájátszás 4. fordulóját, és hasonló lesz az ültetés az utolsó fordulóban is.
Darvas Róbert
2021. június 1.

A kártyák mesélnek: Bridzsológia – Új tudományról számol be a Treff Kilences

– Hallottál-e, Mester, a bridzsológiáról?
– Eddig még nem. És te?
– Én bizony már hallottam róla.
– Mondd el hát, mi az.
Kovács Gergely
2021. május 31.

Újrakezdés, új székház, újabb hazai Eb – Talyigás Péter alelnök az Elnökség friss döntéseiről

Több meghatározó kérdésben kellett döntést hoznia az elnökségnek. Vége felé közeledik a járvány harmadik hulláma, talán az ősszel vissza lehet térni az élő bajnokságokhoz. Mi legyen a félbemaradt Magyar Kupával? Milyen feltételek mellett kezdődjön újra a bridzsélet a Böszörményi úton? És a Böszi mindjárt átvezet egy másik megoldandó problémához: a két évtizede használt versenytermünkből költöznünk kell a jelenlegi állás szerint az év végén, hol lesz az új bázis? Talyigás Péter, a szövetség alelnöke bontja ki a főbb pontokkal kapcsolatos tudnivalókat és vázolja fel a döntések hátterét.

Nagyiván Gábor
2021. május 26.

Talán Egyszer Vége Ennek Csapatbajnokság, 7. játéknap

A 7. játéknapon a TEVE Csapatbajnokság Oázis névre keresztelt kieséses szakaszában már csak 8 csapat maradt állva, de az előzőleg párharcot vesztő maradék 24 csapat sem volt tétlen, ők is tovább játszottak a végső sorrend kialakulása végett. A korábban 32-be nem jutó csapatok a Délibáb csoportba kerültek, ahol külön versenyben dől majd el, hogy melyikük lesz a győztes. Náluk az 5. és 6. napon svájci rendszer szerint történt az ültetés, de a 3. fordulótól már dán ültetési rendszert írt elő a forgatókönyv. A két lebonyolítás között az a különbség, hogy a svájcinál csak egyszer játszanak egymás ellen a csapatok, míg a dán rendszerben mindig a helyezési sorrend dönt, azaz előfordulhat, hogy akár három mérkőzést is játszhatnak egymás ellen ugyanazok az ellenfelek.

Darvas Róbert
2021. május 25.

A kártyák mesélnek: Omnia vincit amor – Intim óra a Kőr Dámával

Az esti posta illatos borítékot hozott, belőle egy kis kártya hullott ki.
Nagyiván Gábor
2021. május 19.

Talán Egyszer Vége Ennek Csapatbajnokság, 6. játéknap

A TEVE Csapatbajnokság 6. játéknapján az Oázis, azaz az egyenes kieséses szakaszban már csak 16 csapat küzdött tovább. De az előző napon kiesett 16 csapat is folytatta a játékot, náluk a 17–32. helyért megy a harc úgy, hogy az a csapat lesz a 17., amelyik a hátralevő fordulókban veretlen marad. Ebből következik, hogy a mindegyik mérkőzését elvesztő csapat lesz végül a 32. A 4. játéknapon 32-be nem jutó csapatok számára a Délibáb szakasz második fordulójával folytatódott a játék, ahol ismét svájci rendszer szerint történt az ültetés.

Darvas Róbert
2021. május 18.

A kártyák mesélnek: A vezető hölgy – Audiencia a Pikk Dámánál

Frakkba vágtam magam, kitűztem bajnoki érmeimet és egyéb kitüntetéseimet, a harmadfokú kényszerdobásrendet és a Rossz Partnerrendi nagykeresztjét. A pikk királyi kastélyhoz hajtattam és néhány perc múlva már bebocsájtást nyertem a fogadóterembe.
Czímer Csaba
2021. május 17.

Az évtized partija – ...lehetett volna, ha teljesítek

A Hungarian Bridge Challenge 60 verseny második körében kaptam egy lapot.